EGALIPE

HÁLÓZAT A ROMÁK EGYENLŐSÉGÉÉRT →

Az Egalipe egy nyitott hálózat, amely a hasonló területen működő szervezetek közötti kapcsolatok kialakítására, ápolására, megerősítésére jött létre. Célunk, hogy országszerte megiserjék egymást azok a szakemberek, akik azonos célért küzdenek és együtt többre legyünk képesek.

TUDJ MEG TÖBBET

TAGOK

Aktívan részt vesz 18 roma és pro roma civil szervezet, amelyek Budapesten kívül negyven településen
és közösségben dolgoznak olyan területeken, mint az oktatás, az egészségügy,
a foglalkoztatás, a gyermekvédelem, vagy a lakhatás.

Az Egalipe tevékenységével kapcsolatos dokumentumok.

EGALIPE

TUDÁSTÁR

A roma integráció és emancipáció területén tevékenykedő szervezetek együttműködését és fejlődését célzó anyagok gyűjteménye.

EGALIPE

MŰHELY

Szívesen látjuk a közösségszervezéssel és civil szervezetek fejlesztésével foglalkozó szervezeteket!